Szalonka Műhely

Pszichológiai támogatás és kreatív tér a gyermekek és családok önismeretéért és fejlődéséért.

Rólunk

A Szalonka 2012 őszén nyitotta ki kapuit-szárnyait; a műhely megálmodói Rutkai Bori és Sándor Vica voltak.

Egy olyan helyet szeretnénk létrehozni, működtetni, amely elsősorban a magatartás-viselkedés problémákkal küzdő gyerekek számára nyújt segítséget, úgy, hogy holisztikusan tekint rájuk, rendszer-szemléletűen a családra. Eközben kapcsolatban áll az ellátórendszerrel, annak esetleges hiányosságait pótolja, és hidat, szakmai kapcsolatot létesít azok között, akik érintettek a gyerek életében. 

Kiscsoportos formákat kínálunk – ahol a kreativitás, spontaneitás megjelenítésére, fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. Értékeket keresünk, önkifejezésre bíztatunk. 

Célunk, hogy a gyerekek azt érezzék, itt kíváncsiak rájuk, hisznek abban, hogy képesek kifejezni szimbolikus formában nehézségeiket, hogy van lehetőségük változtatni ezeken. Az önismeret, önreflexió, az együttműködés, együttérzés, a közös alkotások legfontosabb hozadéka. 

Bízunk abban, hogy a családok megtapasztalják, hogy van hová fordulni, itt meghallgatják, meghallják őket, és az igényeiknek megfelelő segítséget kapnak. 

Gyermek pszichodráma

Mi a gyermekpszichodráma?

Egy csoportos módszer, ahol általában 4-8 közel azonos életkorú gyermek játszik együtt két felnőtt vezetővel azért, hogy a résztvevők magatartás- és/vagy viselkedés problémái megoldódjanak, személyiségfejlődése harmonikusabbá váljék, érzéseit, indulatait szabadon ki tudja fejezni.

Mi történik egy-egy foglalkozáson?

Minden alkalom a csoporttagok igényeinek megfelelően alakul. A kicsik rajzolnak, és rajzaikról mesélnek, a nagyobbak valós vagy kitalált történeteket alkotnak, és azokat jelmezekbe öltözve közösen eljátsszák. A játék világában nincs rossz teljesítmény, megoldás. Ki lehet próbálni különböző szerepeket, más módon lehet kapcsolódni a többiekhez.

Ha a gyerek ebben a közegben kifejezi belső tartalmait, átéli, hogy értékes, és hogy érdemes a többiekkel együttműködni, akkor képes lesz arra is, hogy hétköznapi viselkedését megváltoztassa.

Heti rendszerességgel találkozunk, egy-egy alkalom 60-180 perc (az életkornak megfelelően)

Kiknek segíthet a módszer?

Mindazoknak az 5 év feletti gyermekeknek, akiknek szükségük van egy olyan térre, ahol megtanulhatnak jobban alkalmazkodni, bízni önmagukban.

A csoportba kerülés előtt szükség van egy személyes, ismerkedő találkozásra. 

Pszichoterápia – Gyermekpszichiátria

Aktualitások

Gyermekpszichodráma csoportok

Csoportok indulnak, hétfő, szerda és csütörtöki napokon. Jelentkezés folyamatosan, ovistól kamaszokig várjuk a jelentkezőket! Ovisok Madocsai Dánielt +36 70 267 48 48, a többi korosztály Drinóczky Viktóriát +36 30 5597 624 keresse!

Vasárnapi csoportok:

Gyermekpszichodráma csoport kisiskolásoknak 2025. szept.28-tól

Gyermekpszichodráma csoportot indítunk kisiskolásoknak a Szalonka Műhelyben, vasárnaponként 14.00 -15.00 között
Tudnivalók:
– alsó tagozatosoknak
– csoportlétszám 6 – 8 fő
– hetente egy alkalom, 50-60 perc, a csoport teherbírásától függően
– a csoport díja 7500Ft/alkalom, havi díjfizetéssel
– a csoportba kerülés feltétele egy személyes beszélgetés a vezetőkkel
– a csoport egy tanéven át tart, április végéig

Mi várható a csoportban?
A gyerekek rajzaik alapján történeteket találnak ki, amit a csoport együtt a 2 felnőtt vezetővel, jelmezbe öltözve eljátszik. A történet kitalálása és eljátszása során a gyermek megjeleníti belső világát, érzelmeit, vágyait. A csoportos eljátszás mindezt „legitimálja” és ezzel elfogadottá és értékessé teszi. Így a gyermek önmagát is értékesnek és elfogadottnak éli meg, ezáltal önbizalma nő, önértékelése javul. Ebben a csoportban ezen az úton indulunk el együtt.
Jelentkezés, érdeklődés: azegyuttmuhely@gmail.com
Bármilyen kérdéssel keressen bizalommal!
Csoportvezetők:
Inotay Judit művészetterápiás végzettségű gyermekpszichodráma vezető
Lélfai Gyöngyvér gyermekpszichodráma asszisztens

Kiskamaszok:

Kiskamasz pszichodráma csoport 12-14 éveseknek 2025. szept.28-tól

Kiskamaszoknak indítunk gyermekpszichodráma csoportot a Szalonka Műhelyben, vasárnaponként 15.15 – 16.30 között

Tudnivalók:
– 12-14 éveseknek
– csoportlétszám 8 – 12 fő
– hetente egy alkalom, 75 perc
– 7500Ft/alkalom, havi díjfizetéssel
– a csoportba kerülés feltétele egy személyes beszélgetés a vezetőkkel
– a csoport egy tanéven át tart, április végéig

A kiskamaszoknak módjuk nyílik önmaguk kifejezésére, magatartásuk alakítására a közösen létrehozott történetek lejátszása során, a csoport visszajelzésének tükrében.

Jelentkezés, érdeklődés: azegyuttmuhely@gmail.com
Bármilyen kérdéssel keressen bizalommal!
Csoportvezetők:
Inotay Judit művészetterápiás végzettségű gyermekpszichodráma vezető
Lélfai Gyöngyvér gyermekpszichodráma asszisztens

Kamaszoknak:

Kamasz önismereti pszichodráma csoport 15+ éveseknek 2025. szept.28-tól

Kamasz pszichodráma csoportot indítunk a Szalonka Műhelyben, hetente 2 órában vasárnaponként 17.00 – 19.00 között

Tudnivalók:
– csoportlétszám 8-12 fő
– a csoport első 2 alkalma után várunk elköteleződést a kamasztól
– 7500Ft/alkalom, havi fizetéssel
– a csoportba kerülés feltétele egy személyes beszélgetés a csoportvezetőkkel
– a csoport egy tanéven át tart, április végéig

A csoportfolyamatban a kamaszoknak módjuk nyílik önmaguk kifejezésére, magatartásuk alakítására a közösen létrehozott történetek lejátszása során, a többiek visszajelzése tükrében. Arra törekszünk, hogy a résztvevők kapcsolódási képességüket fejleszthessék, hatóerejüket próbálhassák ki egy biztonságos térben. Ebben a helyzetben önértékelésük növekszik, kreativitásuk kibontakozik. Sokat beszélgetünk a kamaszok által hozott témákban, és a létrejövő történetek és alkotások is ezekről szólnak. A serdülő pszichodráma módszere mellett művészetterápiás technikával is dolgozunk a csoport igénye szerint.
A csoportba korlátozott számú jelentkezőt tudunk fogadni.

Jelentkezés, érdeklődés: azegyuttmuhely@gmail.com
Bármilyen kérdéssel keressenek bizalommal!
Csoportvezetők:
Inotay Judit művészetterápiás végzettségű pszichodráma és gyermekpszichodráma vezető
Dobai Szende pszichológia BA, gyermekpszichodráma vezető

Munkatársaink

Drinóczky Viktória fotó

Drinóczky Viktória

Gyermek pszichodráma

+36 30 5597 624

Madocsai Dániel fotó

Madocsai Dániel

+36 70 267 48 48

madocsaidaniel@gmail.com

Dr. Varga Melinda

Pszichoterápia – Gyermekpszichiátria

+36 30 224 5883